ELőszó :
MIóta nem írok szerelemről ,úgy érzem romlik a minőség. Egy szar lett ez a blog és ez nem jó. MErt régen tök fasza kis hely volt. De mostmár csak unalmamba ütögetem a billentyűzetet, és csak ilyen világmegváltó okosságok jönnek ki a kezeim közül, nulla százalék érzelemmel vegyítve. Próbálom leírni, hogy mit látok. Mit lát az üresség. És igazából a rálátással nincs is probléma, sokkal inkább a modorosság , a nyers stílus és az unalom az ami gátat képez itt. De ez itt most más lesz. A következő sorokban, olyan dolgokat sikerült megírnom amiket már régóta akartam de valahogy soha nem jött össze. A következőkben amit leírok az a világképem, illetve nem is igazán világkép, sokkal inkább felfogás, vagy világnézet. IGen, világnézet, ez a megfelelő szó...
Innen kezdődik :
Azt hiszem nincs rosszabb dolog mint a közöny. És sajnos az emberek közönyösek. MIndenre és mindenkire, még saját maguk felé is. Ez teszi ily romlottá a világot. A saját problémák, saját gondok mindig előbbre valók. Belegondoltál már hogy mindenki szenved? Olyan nincs aki tökéletesen elégedett. Vagy csak én nem ismerem, na mindegy. A lényeg hogy aki elégedett, az boldog, és szerintem aki elégedett az közönyös. Addig amíg van megoldásra váró probléma , addig nem lehetünk elégedettek. Persze lehet hogy tévedek, a túlzott gáncstalanságomból adódóan. Hisz hogy is van a mondás " Bárcsak a világ elnézné, az olyan különcségeket, mint a gáncstalanság." Vagy valami ilyesmi. És ez mennyire igaz. Én annak mondom magam. Mármint gáncstalannak. Néhány óriás hibám mellett ( és akkor ezzel elvileg máris megdőlt az egyenlet, hisz ha valakiben van hiba akkor az nem lehet hibátlan), azt hiszem ez a legerősebb amit felhozhatok magam mellett. Jó persze mindent ki lehet sarkítani, de aki érti az érti, aki meg nem az meg az átlag. És az átlagnak mindig igaza lesz. Mert igazságot csinál a hazugságból. Szóval a lényeg hogy az eszmék már nem divatosak. ÉS itt most nem arról beszélek hogy imádunk valakit, vagy istenítjük, vagy valami hasonló. A lélek nagysága, az az emelkedett dolog sajnos már eltűnt. Az emberek nem őrzik az igazságot, nem adják érte akár vérüket. Csak vakbuzgóságból csinálnak dolgokat, és parancsra mozdulnak. De nem gondolkozik senki. Az emberek nem segítenek, az elesetteknek. Nem áldozza fel magát senki, addig amíg az ő élete nincs biztosítva. Mert mint mondtam a saját harmónia előbbrevaló lett a világ egyensúlyánál. Az emberek nem hisznek a jóban. ÉS ez a legszörnyűbb. Agyukat bezárják, s lelkiismeretüket megszűntetik. És most nem azokról beszélek akik ölnek, vagy nyomorékká tesznek valakit. Itt rólad is beszélek, és magamról is. Bele se gondolunk miket teszünk nap mint nap. Azt hiszem érdemes lenne ezen elgondolkoznunk. A baj csak az hogy nem gondolkozunk . Ez is amit itt írok, fél perc alatt semmibe vész. Mert könnyebb az ha elfordítjuk a fejünk, és jónak tituláljuk a borzalmat. A lelkiismeret pedig megszűnt. Ezzel az egyszerű mehanizmussal. Kikapcsoljuk. Ha néha a felszínre tör, az egészen más okból van, de nem azért, amiért eredetileg tervezték.
Így hát nem mondhatok mást. MInthogy " a tetteidért, csakis te felelsz. Ha majd Isten előtt állsz, nem mondhatod hogy mások parancsára cselekedtél, vagy hogy az erény nem volt számodra járható út."
Engedd szabadjára az egyént. Én ezt tanácsolom. Szeress, védd a gyengéket, mindig az igazság vezessen utadon. Tudd hogy amit teszel az jó, és emelt fővel nézz szembe az eljövendővel. Hogy amikor gyilkosaid a szemedbe néznek majd, lássák azt a tüzet ami az övékben soha nem volt meg. Lássák végzetük! Üvölts és kacagj az arcukba!
És még akkor, halálod percén , se felejtsd el hogy ki voltál!
Mert van amiért érdemes élni, és akad olyan is amiért még meghalni is érdemes!
