Kilencvenhárom

"Kilencvenhárom: Európa háborúja Franciaország ellen, és a francia falué Párizs ellen. És mi a forradalom? Franciaország győzelme Európa fölött, és Párizsé Franciaország fölött. Innen e félelmetes pillanat nagyszerűsége. Kilencvenhárom nagyobb, mint az egész évszázad. Lehet-e ennél tragikusabb dolog?"

neuroneglektikus villamosozás

2013.09.26. 06:50 :: Fontenay vicomtéja

....a rózsaszínű TIK-TAK cukor íze az utolsó megállókig elkísért, ám figyelmemet elvonta hogy a villamos falának ütögetett fejem újra és újra emlékeztetett arra a tényre, mely szerint a mai éjszaka nagy részét is ébren fogom tölteni az egoizmusom (és más egyéb gyermekbetegségeim) okain és/vagy következményein merengve órák hosszat.

és valóban...

...nem mennek a többszörösenösszetett mondatok (sem).

4000 karaktert haladtam...

...a semminél ez is több, ám meg kell hagyni, hogy nem olyan sokkal.

nem hiszem el magamat bizonyos élethelyzetekben.

Szólj hozzá!

Éjjeli ámokfutás

2012.02.22. 22:08 :: Fontenay vicomtéja

Csitt! Súgja fülembe elcsukló hangon egy enyésző gondolat

Hát már nem boldogítalak? -kérdi megszeppenve

Nem erről van szó, mint azt te is érezheted...

Vállat von, és eldob egy kólás flakont, valahová a bokrok alá

A bokor felhördül, hogy "hé ugyan már kérem, édes uram, ez meg mi fene no?"

De végül is jó magyar bokor módjára visszahőköl, elnézést kér és alszik tovább...

Hőseink tovaszaladnak, valami folyópartra, ahol aztán kifújják magukat

Öt perc után rövid közjáték következik : 

-Mit csinálunk? 

-Várunk!

-Kire?

-Godotra!

-Ja persze, persze, el is felejtettem!

 A párbeszéd után csendben, magukba roskadva szuszognak tovább

Gondolatlan űrben révedez elméjük, talán hosszú évekig is

Az egyik egyszer csak felhorkant és hosszas monológba kezd :

"Chh. Mégis mit képzelsz te magadról kispofám? Igen igen, nézek valóvilágot, na is akkor mi van? Én a démosz vagyok, te vagy értem, ez itt mind értem van, és nem fordítva. Nekem ne ugass! Hogy képzeled, hogy leírod szavaim folyamát? Ez nem publikus. De ha akarod, ha ugyan nagyon akarod, akkor elmesélek neked egy történetet. Ismered azt a szőke göndört? Azt amelyiknek királynői neve van. Azt azt a magasat, jó testűt, amelyik úgy köszön, hogy "szia" és közben megejt egy mosolyt, ha te is hasonlóan cselekszel! Na szóval ma azt mondta, hogy utálja az írókat. Ezt így kijelentette, esküszöm. Így görbüljek meg! Vesszen el a valóvilág fődíja, ha nem mondok igazat! Kijelentette, mi több, hangosan kiabálta, hogy úgy gyűlöl minden írót, mint semmi mást a világon. Azt mondta emlékezteti őt az összes, valamiféle daganatra. Aztán vágott egy fintorgó fejet, és tovalebbent. Na erre kössél csomót kispofám. Amúgy szerinted ki nyeri a valóvilágot jövőhéten? Szerintem a Vera. Ja várj ő most kiesett. Akkor a Seherezádé, mert az olyan jó kis sunetta. De hagyjuk a témát. Mit is akartál mondani?"

Leheveredik egy tölgyfa alá, mire arról kiderül, hogy egy fúrjafűz. A fa átkarolja, és letépi a fejét, elernyedt testéből, zöld vér folyik a padlóra, a másik csak meredten bámulja, majd belenyomja mutatóujját, és megkóstolja.

-Cukor ízű!!!!!!Kérsz te is? Nekem bevált!

Abbahagyja a veszettül gyors gépelést, megdörzsöli a szemét, beveszi a negyedik amfetamint is, és ájultan dől hátra a székben.

A függöny legördül. vége.

Szólj hozzá!

Egy nő ugrik a hídról...

2011.12.29. 23:46 :: Fontenay vicomtéja

 Egyszer csak valaki kiáltott.

 Igen. Mint minden hasonlóan tragikus dolog, ez is egy kiáltással kezdődött, ahogy azt már amerikai filmekben is megszokhattuk. Egy vékony, körülbelül húsz éves barna hajú nő sikított, többek között azért mert fel akarta kelteni a többi járókelő figyelmét is. Ez sikerült is neki, csakhogy most kivételesen - egyébként soha nem tett még ilyet - most nem önmagát akarta a figyelem középpontjába állítani. De már elkésett...A sikítás kiszaladt a száján, s egyszerre mindenki felé fordult. Egy pillanatra bizonyára azt hitték elmebeteg, de aztán végre az úgynevezett "utca emberei" is rájöttek arra, miért jelez ilyen kifinomultnak korántsem mondható hangon, egy ránézésre kifinomult nő.

Fent a magasban ugyanis, egészen pontosan a híd nyugati pillérének legtetején egy emberi alak volt látható, és nyilván valóan ugráshoz készülődött. Erre a tényre utalt például az a dolog is, hogy egyáltalán nem kapaszkodott semmibe, sőt talán kicsit úgy is hatott mintha lebegne a város felett.

Ha valaki elkezd valamit akkor azt bizonyára előbb utóbb mások is csinálni fogják. Ez az emberi természet egyik alapvető tényezője. Nem volt ez másképp most sem, ugyanis pár pillanat alatt több húsz év körüli nő is vad sikítozásba kezdett, csak azért hogy ezzel is nyomatékosítsák kicsit előbbi fiatal fajtársuk ijedtségét. E mellett természetesen megadták a kétségbeesett hangulatot is a "ha esetleg valakinek nem tűnt volna még fel ez egy éles helyzet" szintű ingerküldéssel.

A fent álldogáló - vagy lebegő- hölgyemény hallotta a sikításokat. És való igaz már vagy fél órája ezekre várt, ugyanis körülbelül ennyi idő telt el azóta, hogy felmászott a hídra. Több oka is volt rá hogy várakozzon. Például nem akarta , hogy ne lássa senki azt a gyönyörű mutatványt amit pár perc múlva most már ténylegesen el fog követni, másodsorban pedig így legalább nem fog egy ártatlan járókelő fejére potyogni, mert azt nagyon nem akarta volna. Most tehát végre ideálisnak mutatkoztak a körülmények. Nagy levegőt vett és elindult lefelé. Még látta az elmosódó házak falait, még elértek hozzá a sikítások valahonnan a távolból, aztán egy puffanás, aztán egy reccsenés, és minden elsötétült.....

Dehogy is minden. A világ tökéletesen olyan maradt mint eddig. A tisztelt ugrabugráló hölgyemény valóban meghalt, és számára már ki tudja milyen fények világítanak, na de azért hogy minden elsötétült...Az kicsit erős lett volna.

A tömeg a halott test köré gyúlt. Megnézegették, a gyengébbek hánytak is, az érzékenyebbek zokogtak , voltak akik a fejüket csóválták és pár hozzáértő a híd magasságát próbálta megsaccolni.

Ekkor azonban egy szörnyű sikítás hallatszott. Ugyanaz a nő volt mint pár pillanattal előbb. Most is mindenki feléje fordult, ő pedig most a híd keleti pillérére mutatott ,ahol egy másik nő alak kezdett körvonalazódni. A tömeg zúgolódni kezdett, néhányan sikítottak aztán rohanni kezdtek, hátrahagyva a vértócsákat és a holttestet csak azért hogy egy másikat láthassanak...

Szólj hozzá!

Novemberi bágyadt napok

2011.11.25. 23:24 :: Fontenay vicomtéja

Elkeserítő a generációnk "közös cél" nélkülisége. Elkeserítő...

Szólj hozzá!

Kosztolányi idézet

2011.10.04. 22:18 :: Fontenay vicomtéja

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tûnik szemedbe ez az estély?

Szólj hozzá!

Hajnali gondolatok értelmetlen papírravetése

2011.08.21. 00:54 :: Fontenay vicomtéja

Hétköznaptalan problémák létfontosságú megoldására keresett válaszok

Haldokló szépségek a nagyvilág kietlen forgatagából

Panaszos hangvételű megőrülésre abszolút alkalmas véget nem érő önmarcangolás

Megállásra kényszerítő néma pillanat

Esztelen felfordulás léha lelkek zord útvesztőjében

Tetovált bűnökkel ékesített senkiházi atyafi

Megannyi egymást követő panellakás megannyi egyforma bajokkal

Érdektelen semmiségek gyors feltornyosulása hétfőről keddre virradó éjszaka

Arctalan munkából családhoz igyekvő zárt kis szekta

Egy szippantásnyi megnyugvás

Egy baráti kézfogás

Egy szerelmes csók

Csokireszelék

Elrepül

Ittmarad

Ott ahol a part szakad

Leggyűlöltebb tiszta szívből ki nem állhatott síkidom : A KÖR

Belészorulva

Szólj hozzá!

ELVETEMÜLTEM

2011.03.08. 22:31 :: Fontenay vicomtéja

Tavaszi szél. Halvány napsütés. A távolban harang kondul. Falevelek zizegnek végig a parkon. Két gyermek szalad át a piroson, majd kuncogva néznek egymásra, amikor átérnek. Egy macska hozza világra gyermekeit a bokor alatt, vonyítását azonban elnyomja a fékező halottaskocsi.

 

Két öltönyös negyven év körüli úriember lép ki az autóból. Mindkettő őszhajú. Bőrük ráncos, tekintetük üres. A halál stewardessei, kétség sem férhet hozzá. Érzések, érzelmek nélkül élnek. Csendben végzik munkájukat. Halottak...
 Elérik az ajtót. Az egyik kétszer megüti azt ökle oldalával. Pár másodpercnyi motoszkálás után, a tér kitárul, ők pedig belépnek.

 

A helyiség ahova érnek tágas, fehér falú. Közepén egy ravatal, azon pedig egy koporsó. Körülötte síró és összegörnyedt alakok. Arctalanul, giccsesen zokogva, ömlengve, felmagasztosulva, és jelentéktelenül lézengenek körbe-körbe.
 Utaskísérőink két oldalt megmarkolják a koporsót. Egy sóhaj nélkül emelik fel, majd abszurdan és groteszken senkinek a szemébe nem nézve, indulnak is kifelé.

Ekkor aztán az egyik hirtelen megbotlik. Nem tudni miben, talán a saját lábában. Elvágódik a talajon, s kezéből kiesik annak tartalma.
 Egy halk sikoly. Még egy. Majd egy kollektív síróroham. És végül már csak a zavarba ejtő csend hatja át a levegőt. Mindenki a felnyílt koporsóra mered. Üres. Az is volt. S tudják mind...az is marad.

Szólj hozzá!

Lehunyt szemekkel

2010.12.27. 00:33 :: Fontenay vicomtéja

Suttogó árnyak

Lassan körbezárnak

Ég már a tegnap

S tán ég a holnap is

De a ma még csendben alszik itt

Lappangva bújik bent mélyen

Nem látom, csak érzem

Megfolyt ha bennmarad

Megfolyt ha kifakad

Tétován emészt

"Rész helyett egész"

Szólj hozzá!

Cseh Tamás

2010.11.28. 22:08 :: Fontenay vicomtéja

Kedves Anna!

Ez a zene nagyon tetszett régen ezért posztoltam a blogra és igazából nem hallgattam már vagy 2 éve, csak most hogy szelektálom az írásaimat bukkantam rá. Minő véletlen Önt Annának hívják, úgyhogy ezért most elérhetővé tettem, ha esetleg nem ismered hallgass bele. :D :) 

Szólj hozzá!

Volt egyszer egy buszsofőr.

2010.11.19. 23:23 :: Fontenay vicomtéja

Egyszer volt hol nem volt. Nem volt. Soha. Vagy ha volt is már olyan rég volt hogy nem is értjük. Nem értjük hogy mi a lényeg. Márminthogy persze a méret a lényeg, de én itt most átvitt értelembe kérdeztem. KÖltőiesen. Mert hát ugye van egy ilyen másik megközelítése a dolgoknak, ami olyan elitebb. Elit. Legalábbis azt gondoljuk, mert két ezred százalékkal többet értünk, mint az aki nem elit. Két ezred százalékra verem magam én is. De vajon megéri-e? Vajon jogom van-e ehhez? Ez az utolsó kérdés alapvetően hülyeség, hisz jogom mindenhez van....és semmihez sincs. Szóval inkább töröljük is.  Úgy kérdezném, hogy érdemes-e a két ezred arra, hogy többnek tekintsem magam nálad? Nálatok? A kérdés már majdnem jó, csak a ragozással van némi probléma. Mert nem csak én ,hanem többen is vagyunk. Szóval vedd úgy hogy többesszám első személybe tettem fel.

 A két ezred jelent-e annyi pluszt? Forma 1-be, és futásba mindenképp. Jelen esetben a választ enyhe homály fedi, és ne is várd hogy ez a homály eloszlik mire végigolvasod ezt. De azért olvasd. Többek között azért mert remek unaloműző, és az én lelkivilágomat is gyarapítod. A szegényes lelkivilágom.

 Tehát hogyha két ezredtől tudok ilyet írni, és te meg a két ezred plusszodtól el tudod olvasni, és ettől gyarapodik a lelkivilágom akkor megéri. Akkor amit teszek az patent, és helyénvaló.

 De például ha valaki nem tesz ilyet annak is lehet ám így érezni. Például van az a buszsofőr. Aki egész életében becsülettel dolgozott, figyelte az utasok arcát, fizette az adót, gyönyörködött a tájban. Van az a buszsofőr. Vagy talán már nincs is. Talán soha nem is volt. De azért remélem volt.

Szólj hozzá!

"Férfi-e az, ki nem teszi jobbá a világot?"

2010.11.01. 23:04 :: Fontenay vicomtéja

 ELőszó : 

MIóta nem írok szerelemről ,úgy érzem romlik a minőség. Egy szar lett ez a blog és ez nem jó. MErt régen tök fasza kis hely volt. De mostmár csak unalmamba ütögetem a billentyűzetet, és csak ilyen világmegváltó okosságok jönnek ki a kezeim közül, nulla százalék érzelemmel vegyítve. Próbálom leírni, hogy mit látok. Mit lát az üresség. És igazából a rálátással nincs is probléma, sokkal inkább a modorosság , a nyers stílus és az unalom az ami gátat képez itt. De ez itt most más lesz. A következő sorokban, olyan dolgokat sikerült megírnom amiket már régóta akartam de valahogy soha nem jött össze. A következőkben amit leírok az a világképem, illetve nem is igazán világkép, sokkal inkább felfogás, vagy világnézet. IGen, világnézet, ez a megfelelő szó...

 

Innen kezdődik : 

 Azt hiszem nincs rosszabb dolog mint a közöny. És sajnos az emberek közönyösek. MIndenre és mindenkire, még saját maguk felé is. Ez teszi ily romlottá a világot. A saját problémák, saját gondok mindig előbbre valók. Belegondoltál már hogy mindenki szenved? Olyan nincs aki tökéletesen elégedett. Vagy csak én nem ismerem, na mindegy. A lényeg hogy aki elégedett, az boldog, és szerintem aki elégedett az közönyös. Addig amíg van megoldásra váró probléma , addig nem lehetünk elégedettek. Persze lehet hogy tévedek, a túlzott gáncstalanságomból adódóan. Hisz hogy is van a mondás " Bárcsak a világ elnézné, az olyan különcségeket, mint a gáncstalanság." Vagy valami ilyesmi. És ez mennyire igaz. Én annak mondom magam. Mármint gáncstalannak. Néhány óriás hibám mellett ( és akkor ezzel elvileg máris megdőlt az egyenlet, hisz ha valakiben van hiba akkor az nem lehet hibátlan), azt hiszem ez a legerősebb amit felhozhatok magam mellett. Jó persze mindent ki lehet sarkítani, de aki érti az érti, aki meg nem az meg az átlag. És az átlagnak mindig igaza lesz. Mert igazságot csinál a hazugságból. Szóval a lényeg hogy az eszmék már nem divatosak. ÉS itt most nem arról beszélek hogy imádunk valakit, vagy istenítjük, vagy valami hasonló. A lélek nagysága, az az emelkedett dolog sajnos már eltűnt. Az emberek nem őrzik az igazságot, nem adják érte akár vérüket. Csak vakbuzgóságból csinálnak dolgokat, és parancsra mozdulnak. De nem gondolkozik senki. Az emberek nem segítenek, az elesetteknek. Nem áldozza fel magát senki, addig amíg az ő élete nincs biztosítva. Mert mint mondtam a saját harmónia előbbrevaló lett a világ egyensúlyánál. Az emberek nem hisznek a jóban. ÉS ez a legszörnyűbb. Agyukat bezárják, s lelkiismeretüket megszűntetik. És most nem azokról beszélek akik ölnek, vagy nyomorékká tesznek valakit. Itt rólad is beszélek, és magamról is. Bele se gondolunk miket teszünk nap mint nap. Azt hiszem érdemes lenne ezen elgondolkoznunk. A baj csak az hogy nem gondolkozunk . Ez is amit itt írok, fél perc alatt semmibe vész. Mert könnyebb az ha elfordítjuk a fejünk, és jónak tituláljuk a borzalmat. A lelkiismeret pedig megszűnt. Ezzel az egyszerű mehanizmussal. Kikapcsoljuk. Ha néha a felszínre tör, az egészen más okból van, de nem azért, amiért eredetileg tervezték.

 Így hát nem mondhatok mást. MInthogy " a tetteidért, csakis te felelsz. Ha majd Isten előtt állsz, nem mondhatod hogy mások parancsára cselekedtél, vagy hogy az erény nem volt számodra járható út." 

Engedd szabadjára az egyént. Én ezt tanácsolom. Szeress, védd a gyengéket, mindig az igazság vezessen utadon. Tudd hogy amit teszel az jó, és emelt fővel nézz szembe az eljövendővel. Hogy amikor  gyilkosaid a szemedbe néznek majd, lássák azt a tüzet ami az övékben soha nem volt meg. Lássák végzetük! Üvölts és kacagj az arcukba! 

És még akkor, halálod percén , se felejtsd el hogy ki voltál! 

Mert van amiért érdemes élni, és akad olyan is amiért még meghalni is érdemes! 

Szólj hozzá!

Gauvain

2010.08.26. 22:55 :: Fontenay vicomtéja

Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, ezek a béke és a harmónia dogmái. Miért kell ezeket olyan félelmetes köntösbe öltöztetni? Mit akarunk tulajdonképpen? Meg akarjuk hódítani a népeket a világköztársaság számára. Nos, akkor ne rémítsük el őket! Mire való a megfélemlítés? A madarakat se fogják madárijesztővel, még kevésbé a népeket. Nem kell rosszat tennünk, hogy jót tehessünk. Nem azért döntik meg a trónt, hogy vérpadot állítsanak. Halál a királyokra, és éljenek a népek! Verjük le a koronákat, de kíméljük meg az emberek fejét. A forradalom: egyetértés, nem pedig rettegés. A könyörtelen emberek rosszul szolgálják a szelíd eszméket. Nekem a „közkegyelem” az emberi nyelv legszebb szava. Én vért csak olyankor ontok, ha a magamét is kockáztatom. Egyebekben én csak harcolni tudok, én csak katona vagyok. De nem érdemes győzni, ha utána nem lehet kegyelmet gyakorolni. A csatában ellenségei legyünk ellenségeinknek, a győzelem után pedig testvérei

Szólj hozzá!