Kilencvenhárom

"Kilencvenhárom: Európa háborúja Franciaország ellen, és a francia falué Párizs ellen. És mi a forradalom? Franciaország győzelme Európa fölött, és Párizsé Franciaország fölött. Innen e félelmetes pillanat nagyszerűsége. Kilencvenhárom nagyobb, mint az egész évszázad. Lehet-e ennél tragikusabb dolog?"

Egy nő ugrik a hídról...

2011.12.29. 23:46 :: Fontenay vicomtéja

 Egyszer csak valaki kiáltott.

 Igen. Mint minden hasonlóan tragikus dolog, ez is egy kiáltással kezdődött, ahogy azt már amerikai filmekben is megszokhattuk. Egy vékony, körülbelül húsz éves barna hajú nő sikított, többek között azért mert fel akarta kelteni a többi járókelő figyelmét is. Ez sikerült is neki, csakhogy most kivételesen - egyébként soha nem tett még ilyet - most nem önmagát akarta a figyelem középpontjába állítani. De már elkésett...A sikítás kiszaladt a száján, s egyszerre mindenki felé fordult. Egy pillanatra bizonyára azt hitték elmebeteg, de aztán végre az úgynevezett "utca emberei" is rájöttek arra, miért jelez ilyen kifinomultnak korántsem mondható hangon, egy ránézésre kifinomult nő.

Fent a magasban ugyanis, egészen pontosan a híd nyugati pillérének legtetején egy emberi alak volt látható, és nyilván valóan ugráshoz készülődött. Erre a tényre utalt például az a dolog is, hogy egyáltalán nem kapaszkodott semmibe, sőt talán kicsit úgy is hatott mintha lebegne a város felett.

Ha valaki elkezd valamit akkor azt bizonyára előbb utóbb mások is csinálni fogják. Ez az emberi természet egyik alapvető tényezője. Nem volt ez másképp most sem, ugyanis pár pillanat alatt több húsz év körüli nő is vad sikítozásba kezdett, csak azért hogy ezzel is nyomatékosítsák kicsit előbbi fiatal fajtársuk ijedtségét. E mellett természetesen megadták a kétségbeesett hangulatot is a "ha esetleg valakinek nem tűnt volna még fel ez egy éles helyzet" szintű ingerküldéssel.

A fent álldogáló - vagy lebegő- hölgyemény hallotta a sikításokat. És való igaz már vagy fél órája ezekre várt, ugyanis körülbelül ennyi idő telt el azóta, hogy felmászott a hídra. Több oka is volt rá hogy várakozzon. Például nem akarta , hogy ne lássa senki azt a gyönyörű mutatványt amit pár perc múlva most már ténylegesen el fog követni, másodsorban pedig így legalább nem fog egy ártatlan járókelő fejére potyogni, mert azt nagyon nem akarta volna. Most tehát végre ideálisnak mutatkoztak a körülmények. Nagy levegőt vett és elindult lefelé. Még látta az elmosódó házak falait, még elértek hozzá a sikítások valahonnan a távolból, aztán egy puffanás, aztán egy reccsenés, és minden elsötétült.....

Dehogy is minden. A világ tökéletesen olyan maradt mint eddig. A tisztelt ugrabugráló hölgyemény valóban meghalt, és számára már ki tudja milyen fények világítanak, na de azért hogy minden elsötétült...Az kicsit erős lett volna.

A tömeg a halott test köré gyúlt. Megnézegették, a gyengébbek hánytak is, az érzékenyebbek zokogtak , voltak akik a fejüket csóválták és pár hozzáértő a híd magasságát próbálta megsaccolni.

Ekkor azonban egy szörnyű sikítás hallatszott. Ugyanaz a nő volt mint pár pillanattal előbb. Most is mindenki feléje fordult, ő pedig most a híd keleti pillérére mutatott ,ahol egy másik nő alak kezdett körvonalazódni. A tömeg zúgolódni kezdett, néhányan sikítottak aztán rohanni kezdtek, hátrahagyva a vértócsákat és a holttestet csak azért hogy egy másikat láthassanak...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilencvenharom.blog.hu/api/trackback/id/tr323505614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása